Little Band
Vorstellung
Az amerikai és a magyar népzene szeretete, valamint a ’80-as évek német nyelvterületén méltán népszerű Rodeo és Bluegrass Union gitáros-énekese, Bocskai István hívta életre 2009. végén Strausz Péter és Szabó „Suvi” Gábor segítségével a Little Band-et azzal a céllal, hogy a ’30-as, ’50-es évek Amerikájának bensőséges, családias, nosztalgikusan közösségteremtő világát - magyar népzenei motívumokkal fűszerezve - a XXI. század embere számára megidézze. Ezen kívül műsorukban sajátosan humoros feldolgozásban hallhatóak rock-klasszikusok is.
2010. végén csatlakozott a bandához Tóth Mihály, aki humorával és cajon hangszerével járul hozzá az előadás sikeréhez.
2010. november 13-án a németországi Pullman City-ben megrendezett Country Music Award-on óriási közönségsiker mellett banda 3. helyezést ért el trió kategóriában.
Összegzésképp csak annyit mondhatunk: hallgassák meg a zenekart, közben igyanak egy pohár sört, és a műsor végén kiderül, hogy jól érezték-e magukat vagy sem. Reméljük, igen.





