Little Band
Introduction
Mikrocsipek és videoklipek világát éljük, röpködünk a világűrben, e-mailekben gondolkodunk. Persze akadnak, akik veszik a fáradságot, kihúzzák a dugót az erősítőből, lehalkítják a walkman-t, hogy meghallják azokat a rég elfeledett hangokat, amelyek azt a világot idézik, amikor esténként összegyűltek az emberek, hogy egymás szórakoztatására zenéljenek. Valamiféle családias melegség üzenetét hordozta az a világ, amelyet megpróbál visszaidézni a Little Band, amikor akusztikus hangszereiken a harmincas-negyvenes évek Amerikájának folkmuzsikáját vegyítik modernebb hangzású rock klasszikusokkal, vagy éppen magyar népzenei motívumokkal. Természetes ez így, hiszen a zenekar három tagja a muzsika három-látszólag- különböző világából érkezett, hogy létrehozza ezt a kis mikrovilágot.
Az elektromos rock zenétől a bluegrass muzsikán át a magyar népzenén keresztül vezetett a Little Band-ig az út, amely remélhetően minél több zenekedvelő ízlését megnyeri, legyen a helyszín egy kis bár, vagy éppenséggel egy fesztivál színpada. Balladák keverednek közismert rock-slágerekkel, humoros dalok country sztenderdekkel mind-mind akusztikus hangszereken kísérve, és ez a tizennégy húr-plusz hangszál- egyfajta biztosítéka a kellemes hangulatnak. A zenei sokszínűség garanciája éppen az, hogy a Little Band tagjai korábban már sokféle műfajban dolgoztak. Strausz Péter basszusgitáros az elektromos blues és rock zenétől az akusztikus unplugged-ig- külföldi színpadokon is- régi motoros a szakmában. Bocskai István gitáros-énekes az akusztikus blues-tól a bluegrass-on át az ír zenéig szintén próbára tette képességeit. Szabó Gábor hegedűs pedig ismert táncház zenészként került a csapatba. Ennek a sokszínű, rutinos háttérnek köszönhetően biztos alapot kapott a Little Band arculata, remélhetően a hallgatóság (közönség) legnagyobb örömére.
A 2009-ben alakult zenekar- túl a zene szeretetén-egy olyan zenei irányzat művelésétől vezérelve jött létre, amely zenei stílus hiányzik a hazai palettáról. Nevezhetjük akár hiánypótlónak is ezt a stílust, bár a csapat úgy gondolja, komoly igény van minden olyan vállalkozásra, amely kicsit nosztalgikus, kicsit humoros, kicsit virtuóz és érzelmes zenei eszközökkel szórakoztat. És mindenekelőtt: akusztikus hangszerekkel. A Little Band alapfelállása: gitár, basszusgitár és hegedű, szinte megidézi a háború előtti amerikai utcai zenekarok hangulatát, jóllehet a műsorválasztás a kortárs rock, illetve folk zenéből merít. összegzésképp csak annyit mondhatunk: hallgassák meg a zenekart, közben igyanak egy pohár sört, és a végén kiderül, jól érezték magukat vagy sem. Reméljük, hogy nem az utóbbi.





